Kerettörténet
Reggel szembesültem vele, hogy nem lesz ebédem, ha nem teszek érte valamit. Még jó, hogy a hétvégén bevásárláskor egy nagy adag gyönyörű brokkolira leltem, amit nem lehetett otthagyni. Megvettem, gondolva, hogy épp ideje felavatni a nemrég beszerzett párolót, és akkor ehetek egy jó kis zöldséges ebédet.
Aztán ahogy elgondolkoztam, hogy ez így önmagában lehet, hogy gyenge lesz, eszembe jutott, hogy a brokkolit használhatnám köretként, és hallal lehetne fogyasztani. Emlékeim nem csaltak, és pont volt még egy jó adag hal lefagyasztva, amit gyorsan előrántottam, és elkészítettem ezt a (minden tekintetben) könnyű ebédet.
Hozzávalók
- ~1 kg brokkoli
- 2 nagyobb szelet hal (vagy 4 kisebb)
- 1/2 citrom
- egy kis zöldségkeverék fűszerezésnek
Időszükséglet
10 perc előkészület
30 perc főzés/sütés
Elkészítés
Feltettem egy edényt, benne a párolót, és annyi vizet, hogy a pároló alját már ne érje el.
Bekapcsoltam a sütőt, hogy felmelegedjen 170 fokra.
A brokkolit kisebb diónyi méretűre vágva a párolóba aprítottam, lefedtem, hogy párolódjon.
Természetesen a párolásnál fontos, hogy a zöldség fedő alatt párolódjon, mert különben csak a víz fog elforrni (-:
A halat nem volt időm kiengedni, kicsit hideg vízben áztattam, hogy legalább szét tudjam szedni. Megszórtam a zöldséges fűszerkeverékkel, aztán betettem a sütőbe.
Ezzel a kreatív résszel kész is voltam, még annyi dolgom volt, hogy amikor a hal már félig kész volt, egyszer átfordítottam, a másik oldalát is befűszereztem. Amíg elkészült az ebéd, én is készülődhettem.
Amikor elkészült, kitettem a jó kis októberi hidegre hűlni, így elég hamar tudtam dobozolni.
Mivel megint nem igazán látványos maga az ebéd, a csomagoláson lehet kicsit dobni. Először szép kis ágyat készítettem a brokkoliból
A hal a brokkoliágyra került, és a díszítés, meg az ízesítés miatt is rákerült még két karika citrom. A citrom maradék részét egy kis dobozban vittem magammal, és azt mind a halra facsartam -- friss zöldségből, gyümölcsből sosem elég! (-:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése