2010. december 9., csütörtök

Téli vitaminbomba: cékla, cékla, cékla

Kerettörténet
Sajnos amióta elköltöztünk, és nincs a közelünkben piac, szinte kiváltság, ha piacra jutok. A múltkor is csak épp egy kis zöldség-gyümölcs beszerzésre indultam a zöldségeshez, amikor óriási örömmel konstatáltam, hogy van nála friss cékla. Meg is vettem nagyjából az összeset, kb. vagy öt kilót. Mivel ilyenkor úgyis kisebb a vitaminbevitel, meg a cékla jó vasforrás, és még finom is, így sosem lehet belőle elég. A mennyiség pedig azt is magával hozta, hogy változatos dolgokat sikerült kihozni belőle :)

Elkészítés: alapanyag

A céklát megmosva egy nagy fazékban tettem fel főni, a vizet időnként pótoltam, mivel akkora fazekam nem volt, hogy jól ellepje. Miután megfelelően puha lett (villával ellenőrizhető), levettem a tűzről, hagytam kicsit lehűlni, majd nekiestem a héjjának, ami ilyenkor már könnyen adja magát, és semmi hasznos nem vész kárba!
Tipp: Sokkal kevesebb víz fogy a zöldségek mosásánál, ha nem folyó víz alatt mossa az ember, hanem pár percre egy nagyobb tálba tesszük ázni!-)

Ezek után három verzió készült el:

I. Hagyományos céklasaláta
Hozzávalók
  • ecet
  • méz (cukor helyett)
  • 8-10 szem feketebors
  • csipetnyi kömény
Elkészítés
A cékla kb. négy-ötödét karikákra vágtam - ezzel két 7 decis dunsztos üveget tudtam megtölteni.
Bő fél liter vizet felforraltam, abba tettem ecetet, némi sót, és cukor helyett mézet (a forralt vízben a méz jobban oldódik, és a forró öntetnek köszönhetően hosszabb távra is eltehetjük a céklát). Az oldat ízét folyamatosan lehet ellenőrizni, adni hozzá ízlés szerint, amire szükség van. Én nem szeretem túl édesen-sósan, tehát inkább az ecet dominál, a másik kettő segít az ízt kiemelni.
A borsot és a köményt a céklára szórtam, és erre ráöntöttem a bekészített levet. Még azon frissibe rákerült a kupak, és szárazdunsztban (pokrócok és konyharuhák hőszigetelt vackában) csücsültek egy napig.



II. Barbie-saláta, avagy Ukrán (orosz) céklasaláta
Kerettörténet
Ennek lett a legnagyobb sikere, megjegyzem, méltán! A neten több receptet is találni ukrán (néhol orosz) céklasalátához (pl. itt és itt ). Természetesen az egyéni jellege most is erősen megvolt a dolognak, mert ahogy olvasgattam, még egy jó ötlet jött, tudniillik, hogy almát is kéne belevenni a dologba.
A nevét pedig onnan kapta, hogy amikor kész lett, feleségem akkor látta meg, és nevetve mondta, hogy mi ez a Barbie-saláta?! ;-)

Hozzávalók
  • 2 kg cékla
  • 2 alma
  • 4 dl joghurt (esetleg tejföl)
  • 1 citrom
  • mustár
  • ecet
  • méz
  • bors
  • Tálaláshoz: tört dió

Elkészítés
A céklát és az almát lereszeltem a közepes reszelőméreten. Ez volt a legnyavalyásabb része a dolognak, de ezzel nagyjából kész is, már csak ízesíteni kell.
Egy citrom levét kicsavarva, jó 4-5 evőkanálnyi mustárt, 1-2 evőkanálnyi ecetet, 4-5 evőkanálnyi mézet és egy kis tört borsot, valamint a Barbie-színt adó joghurtot rátettem, összekevertem.
Ebből is két dunsztosüvegnyi lett. Tálaláshoz fontos még, hogy néhány szem diót kell nem igazán ledarálni, hanem inkább összetörni, és azt a saláta tetejére szórni! Elképesztően jó ízharmóniája van így a dolognak!

Ami még rendkívül meglepő volt, hogy természetesen ez az alany is bekerült a szárazdunsztba, és hat héttel később még mindig remek íze volt (igaz, addig a hűtőben volt bontatlanul)! El is fogyott egy ültő helyünkben!-)

III. Fokhagymás céklasaláta
A harmadik verzió lett a legszimplább: gyakorlatilag az első verzió készült el újra egy másik ihlet alapján. Mivel azonban torma nem volt itthon, a fokhagyma viszont önmagában is sikertermék, így végül mezei fokhagymás lett a cékla. Annyi extra volt még benne, hogy nem hagyományosan szeleteltem, hanem hosszában vágtam a céklát kb fél centis hasábokra, így kicsit különlegesebb tálalása lett
Hozzávalók
  • ugyanaz, mint az I. esetben
  • és sok fokhagyma
Elkészítés
Ugyanúgy, mint az I. esetben, csak itt a fokhagymát is hozzáadjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése