2010. szeptember 27., hétfő

Elkészítés: Túró Rudi torta - marcipán borítással

Hozzávalók
Túró Rudi alaphoz
2 kg túró
8 dl tejföl
32 dkg cukor
3 cs. vaníliás cukor
20 dkg mazsola
3-4 citrom
2 zacskó zselatin
Csoki bevonathoz
40 dkg étcsoki / tortabevonó csoki
3-4 ek margarin
Marcipán borításhoz
70 dkg mandula
70 dkg cukor
6 tojás fehérje
ételszínezék (piros, sárga, kék)
Időszükséglet
rengeteg
Elkészítés


Ehhez a giga projekthez hosszú előkészületre, rengeteg időre és türelemre volt szükség.

Először a marcipánnak láttam neki, tudva, hogy sok munka lesz vele.
A mandulát leforráztam, majd lehéjjaztam. Ez egy óra munka volt, amit egy nap szünet követett, ugyanis meg kell várni, hogy megszáradjon, mielőtt dolgozni lehet vele.

A mandulát, cukrot, tojás fehérjét egyszerre tettem a robotgép vágókéses keverőjébe, és addig járattam max fokozaton, míg szép, egyenletes massza lett belőle. Bár az eredeti utasítás simán cukrot említ, jobbnak láttam előbb porcukorrá darálni a cukrot, amit utólag úgy látom, jól is tettem, sőt, nem lett volna szabad csak felületesen darálni, hanem jó finom cukrot kellett volna készíteni, mert még így is sercegett az ember foga alatt a cukor (még akkor is, amikor már jól összeállt a marcipán)

A marcipánt elraktam a hűtőbe egy napra, hogy összeérjen

Nekiláttam a grafikai kivitelezésnek. A pottyos.hu meglátogatása után végül inkább beszkenneltem egy eredeti papírt, GIMP-pel megeditáltam úgy, hogy csak az engem érdeklő körvonalak maradtak

majd kivágtam a megfelelő formára

Magának a túrórudi-torta-testnek a receptje a kipróbált recikről származik, négyszeres mennyiségben készítettem el - tekintve a várható érdeklődésre :)
A túrót, tejfölt, citrom kifacsart levét, cukrot és vaníliás cukrot két részletben betettem a robotgépbe, és műanyag dagasztólapáttal egyenletesre eldolgoztam.

Hozzáadtam a mazsolát, felmelegítettem a zselatint, és bekevertem azt is a túrós alapba. Ezután őzgerincformába, és hasonló hosszú, lapos tálakba raktam fóliát, hogy majd könnyű legyen kivenni, arra kentem az anyagot. Így került a hűtőbe összeérni.
Másnap a marcipánt szétszedtem a színek szerint megfelelő arányban: fehérből a legtöbb, minimális sárga, kicsit több kék, sok pirosnak való alapanyag - és bekevertem a színezékkel.
Próbáltam természetes úton megoldani, de csak a pirosra volt ötletem, így pedig csak azzal nem akartam játszani. Utána jártam a kinézett színezékeknek, és mivel az elég alaposnak tűnő food-info szerint egyik komponensre sem mondtak semmi rosszat, úgy döntöttem, ebben a kis részletben jobb híján kénytelen leszek szintetikus anyagokat használni.

A betűk voltak a legnagyobb babra munka, közben elég jó anyagismeretre is szert tettem a marcipánt illetően.

Például meglepően hamar keményedik: egy nap alatt már egészen kiszárad, ha nincs becsavarva fóliába

Ugyanakkor fóliából kivéve ragad, vizes kézzel könnyebb vele bánni, de úgy még jobban ragad. Porcukros kézzel könnyebben kezelhető, de nagyon eszi, rengeteg kéne a pótlásra. Azért csak sikerült megküzdeni velük :)

Utolsó nap az összeérett túró alapanyagot kivettem, két rétegben egymásra helyeztem, ami által egy hosszú, magas alapforma kezdett kialakulni

Sokáig tartott bevonni csokival úgy, hogy szép egyenletes legyen, és persze jó nagy mennyiség is volt :)
 

A korábban kisodort fehér(es) bevonatot egymással átlapolva tettem fel (mert egyébként lecsúszott volna), aztán enyhén bevizetett kézzel lehetett összedolgozni

Nekiálltam a piros színnek is: először a felirat alapját készítettem el, és ráhelyeztem a feliratot

ami a másik feliarattal együtt fel is röppent a túrórudi oldalára - és elkészült az ITT NYÍLIK felirat is - ez a legnagyobb poén az egészben: eleve úgy találtam ki, hogy egy nyitott csomagolás lesz, amiben látszik a csokis túró rudi, és persze a piros tépőzár is, amivel kinyílik a csomagolás :)

A végén már lendületből mentek a pöttyök: először megnéztem, hogy mekkora gömböt kell ahhoz készíteni, hogy a megfelelő méretű pötty elkészüljön. Ezután legyártottam 60 ilyen gömböt, majd elkezdtem kilapítani, feltenni. Később jöttem rá, hogy jobban járok, ha egyszerre teszem fel, mert akkor még jobban formálható, könnyebben szétnyomható.
Igyekeztem tartani a beosztást is, és a pöttyök rácsszerkezetét. Külön figyelni kellett a részpöttyökre a határoknál. Végül nem számoltam, hány pötty lett, de a 60 kb. a 2/3-ára volt elég (-:
Végül már csak gyönyörködni kellett az elkészült alkotásban :)

Elkészítés: Csokoládé ganache


Hozzávalók

Piskótához
7 tojás
14 dkg cukor
12 dkg liszt
3 dkg kakaópor

Krémhez (ganache)
0,6 l tejszín
20 dkg étcsoki
3 zacskó habfixáló

Csokiforgácsokhoz / tortabevonáshoz
20 dkg étcsoki
2 ek. margarin

Időszükséglet
1,5 óra sütés-csokival játék
0,5-3/4 óra másnap (vagy jó két órával később, amikor kihűlt a krém) a bekenéshez, díszítéshez


Elkészítés
Mint írtam, egy már kipróbált receptnek estem neki másodszor. Azonban ez alkalommal úgy tűnt, hogy a korábbi probléma sem fog előállni, miszerint a tejszínt nem lehet felverni, és túl híg lesz a krém. A mitsüssek.hu-ról a teljes torta elkészítése helyett (a nagyvonalú leírás miatt) szorítkozzunk a piskóta elkészítésére, ugyanis ott nagyon jó kis piskóta alaprecept van.

A piskóta alapot bekevertem,
és miközben kisütöttem, felraktam a tejszínt forrni
és lereszeltem a hozzá való csokit
a felforrt tejszínt a csokira öntöttem, és elkevertem, míg nagyjából felolvadt (külön érdekes volt, hogy nem olvadt el teljesen a csoki, de nem is zavart, mert jól mutattak a kis darabkák, és szeretem, ahogy ropog a fogam alatt:)
Ezután meg kellett várni, míg a krém kihűlt, éjszakára a hűtőbe raktam, a piskótát is pihentettem.

A bevonathoz, csokiforgácshoz használatos étcsokit forró víz felett felolvasztottam, hozzáadtam két evőkanálnyi margarint, és a harmadát - szűk felét hosszú, széles csíkokba lekentem sütőpapírra (a másikat hagytam a lábasban megdermedni).

Másnap a torta alapot háromfelé vágtam,
a krémet felvertem habfixálóval - 2 dl tejszínenként 1 csomagra van szükség ahhoz, hogy jól megálljon!
és a lapok közé, a tetejére, és az oldalára egyenletesen felkentem
A tegnap felolvasztott, visszadermedt csokit felmelegítettem (másodszorra már gyorsabban olvad a margarin miatt), és két rétegben bevontam vele a tortát (első réteg alatt még átlátszik az alatta lévő krém). Szilikonecsettel nagyon jó egyenletesen lehet az oldalán is kenni.
A tegnap kikent csokicsíkokat egy kanállal megpróbáltam szép ívben felszedni, hogy méretes csokiforgácsok legyenek - ami nem teljesen sikerült, azt hiszem, túl vastag lett a csokicsík
A csokiforgácsokat egyenletesen a torta tetejére - és a kisebbeket az oldalára szórtam, és már kész is volt:

Ötlet: az első próbálkozáskor (mivel a mitsüssek szerint csak 3 dl tejszín kell, de abból elképesztően kevés krém lett) a legalsó tortalapot beborítottam magvalt meggyel, amitől a étcsokisan
kesernyés torta kicsit lágyabb ízt kapott:





Csokoládé ganache & Túró Rudi torta - kerettörténet


Kis családunkban ritka alkalom, hogy mindannyian együtt lehetünk, így az elmúlt hétvége különleges volt, amikor családi ebédre összegyűltünk. Ilyenkor mindenki segít valamiben, én most a süteményt vállaltam el.
Előtte pont meséltem húgomnak, hogy Feleségem születésnapjára milyen csokitortát készítettem, és arra gondoltam, hogy elkészítem újra. Aztán ahogy gondolkoztam a dolgon, eszembe jutott, hogy tulajdonképpen készíthetnék két tortát is, ugyanis két húgomnak is volt születésnapja, és egy torta úgysem lenne elég 10 főre.
Nem sokat játszottam, egyszerűen beírtam a Gugliba, hogy torta recept, és az elsők közt megjelenő oldalakat nézegettem. Már ki is néztem egy jó kis diótortát a kipróbált recikről, amikor gondoltam még egyet, és végignéztem a lap aljáig a többi lehetőséget is. Ekkor bukkantam rá a tuti megoldásra: Túró Rudi torta! Húgom Olaszországban él, és rajong a Túró Rudiért, ezért amikor itthon van, mindig gondoskodik róla valaki, hogy legyen elég Pöttyös. Magától értetődő volt, hogy mi lesz a másik torta - ennél jobbat nem is lehetne kitalálni!
Aztán este, ahogy átgondoltam a dolgot, tovább szőttem az álmot: nem csak a tortát kéne megcsinálni, hanem rendesen a csomagolását is, és innentől kezdve egy héten keresztül minden este dolgoztam a megvalósításon.

Örültem, hogy a kipróbált reciket megtaláltam, mert itt volt a díszítésre is ötlet. Első körben gondolkoztam, hogy a fondant-ot megcsináljam, de mivel gondolkoztam azon is, hogy veszek egy marcipántömböt, keresgettem ilyen irányban is, és végül találtam egy nagyszerű receptet Pusi12 billentyűzetéből.

A másik nagy nyereség a kipróbált recikből az volt, hogy a korábban használt ganache recepttel ellentétben itt normálisan le volt írva, úgy, hogy nem hiányzott belőle olyan alapvető tétel, mint a habfixáló, aminek híján az első próbálkozást csokipudinggal kellett megerősíteni.

Részletek:
Csokoládé torta ganache-zsal
Túró Rudi torta - marcipán borítással